2012. október 5.

NOTD - City Navy

Új szerzeményem ez az AVON lakk, amiről még néhány nap után sem tudom eldönteni, hogy indigókék vagy inkább padlizsán lila. :) A sziporkázó glitterek Erzsitől érkeztek meglepiként, s persze rögtön ki kellett őket próbálni élőben is. A felvitelük során ugyan szereztem néhány plusz ősz hajszálat, mert szóródtak szanaszét, de szerintem a végeredményért megérte. :)
 napfényben
vakuval
 
természetes fényben

Szerintetek kék vagy lila?
Monic

2012. október 4.

Recept - Halfilé baconben zöldséges barna rizzsel

Könnyű, gyorsan elkészíthető vacsora, kb. 35-40 perc alatt tálalható. :)
Hozzávalók:
halfilé - én egy csomag fagyasztott pangasiust vettem
1 csomag bacon
barna rizs, zöldségkeverék (most ez is fagyasztott volt)
2 dl főzőtejszín
sajt (mozzarella, trappista, ami van otthon)
só, bors
kevés vaj vagy olíva olaj

Előmelegítjük a sütőt, feltesszük a rizshez és a  zöldséghez a vizet forrni. (Ilyenkor jó szolgálatot tesz az egymásba helyezhető edénykészlet: alul megfő a rizs, felül pedig a zöldség párolódik.)
A halat megmossuk, majd kb. tenyérnyi darabokra vágjuk, sózzuk, borsozzuk és mindegyiket begöngyöljük egy-egy szelet baconbe.
Egy jénai tálat vékonyan kivajazunk/olívával kikenjük, belehelyezzük a halszeleteket, a tetejére sajtot reszelünk (én félbevágott mozzarella golyókat raktam rá), majd az egészet leöntjük a tejszínnel. Alufólia alatt kb. 25-30 percig pároljuk, majd a fóliát levéve még egy kicsit pirítjuk.
Közben megfőzzük a barna rizst és a zöldséget, majd összekeverjük őket. Nálunk uborkasaláta készült még hozzá.

Jó étvágyat!

Mennyire szeretitek a halat? Gyakran fogyasztjátok?
Monic

2012. október 1.

Inspiráció - Hétfő

Elképesztő mennyiséget meg tudok enni szőlőből! Igazi antioxidáns bomba, gazdag kálium forrás, ezen kívül található benne vas, magnézium, réz, cink, az összes B-vitamin, valamint C-vitamin is. Szőlőcukor tartalma miatt koncentrációt igénylő szellemi feladatok vagy nehéz fizikai munka esetén vehetjük hasznát. Tisztít, méregtelenít és szüretelés után a belőle készült palackozott nedű is - mértékkel - jótékony hatást gyakorol szervezetünkre. ;)







Legyen szép hetetek!
Monic