2012. június 2.

Mi van a táskámban? - Rendszerező

Ezt a kis rendszerezős neszesszert már legalább fél éve használom, e-bayről rendeltem, s ha jól emlékszem, 3.000,- Ft körül volt. Ebbe végre belefér minden kis apróság, amiket korábban a táskám különböző részeibe pakoltam, és persze amikor táskát cseréltem, ezeket is át kellett rakosgatnom. Most egyetlen mozdulattal meg van oldva a probléma, még a reggeli rohanásban is van rá 5 másodperc, mellédobom a pénztárcám, az e-book olvasóm és a telefonom, aztán már indulhatok is :)

 A bal oldali cipzáras  zseb patenttal záródik a táskához.
 Zsebkendő, kulcsok.
A fent említett bal oldali cipzáras zsebben körömollót, körömreszelőt, ragtapaszt, vitaminokat, fájdalomcsillapítót tárolok.
 
Amikor vissza van patentolva a zseb, nyerek egy kis részt, ahová egy jegyzettömböt, valamint rágót szoktam dugni.
 A másik oldalon egy nyitott zseb van, ebbe pont belefér a fülhallgatóm.

Legkívül pedig két kis tároló rész: az egyikben az irattartóm van, a másikban pedig kis cetliken mindenféle hasznos és haszontalan üzenet, bevásárlólista, elintéznivaló...
 A középső része a legnagyobb, meglepően sok minden belefér. 
Ezt mind ott tárolom: napszemüveg, fésű, kézkrém, Rossmann-os bevásárló szatyor, NYX korrektor + ecset, vésztartalék szempillaspirál és szemfesték, egy AVON mini rúzs (nude), pendrive, púder, szájspray, valamint két kis parfümminta. Ja, és szokott benne lenni egy kis flakon kézfertőtlenítő, de épp elfogyott. Bele szoktam még rakni az aznap reggel használt rúzst/szájfényt is. A sminkcuccok tényleg csak vész esetére vannak, mert azért nem a legjobb minőségűek, viszont emberi külsőt lehet velük varázsolni, ha reggel erre már nem maradt idő, mert épp elaludtam (volt rá példa :)) 
Végül ebben két kis zsebecskében egy ajakápolót és egy csillámos szájfényt tartok. 
Véleményem szerint nagyon hasznos egy ilyen rendszerező, érdemes rá beruházni. Sokkal gyorsabban megtaláljuk benne a keresett dolgot, nem beszélve arról, hogy a táska csere is seperc alatt lebonyolítható. 

A táskátokban ömlesztve tároljátok a holmitokat, vagy van valami jól bevált rendszer? Van hasonló rendszerezőtök?
Monic

10 megjegyzés:

Nóra írta...

nagyon hasznos,főleg hogy én is gyakran cserélem a táskákat :)

Reka írta...

Jópofa ez a rendszerező.
Mivel én suliba nagyobb táskával járok, csak egy sima neszeszerbe van beszórva minden.

Zenzen írta...

De jó táska!! Nekem egy neszeszerem van, az is rendszerező, de abban csak smink&hajcuccok vannak :)

Thündérke írta...

Hasznos kis dolog ez a rendszerező :) de én nagyon kevés dolgot tartok magamnál :) smink cuccok közül csak a napi szájfényt vagy rúzst :) plusz zsepi, napszemüveg, egy kis tükör,pénztárca és víz :D jah és mp4 lejátszó,de az külön tokban van :)

Monika írta...

Nekem is nagyon tetszik ez a rendszerező... sajnos nekem eléggé ömlesztve vannak a cuccok a táskámban, rengeteg mindent hordok magammal, persze sose találom ami épp kellene :) jah és táskát cserélni sem szeretek.... jó lenne egy ilyen.... akkor tényleg hamarabb rászánnám magam a táskacserére :)

Stumpi írta...

Vissza tudod még nézni melyik ebay eladótól rendelted? Én már kb. egy éve szeretnék egy rendszerezőt, de barátnőmnek is többször 6 hetébe került mire egyhez hozzájutott. Nem is ajánlotta az eladót.

dyna írta...

Hónapok óta nézegetem, h melyiket rendeljem, ezt közepes méretűnek vagy kicsinek definiálták?
Több barátnőm belelkesítettem már rá, csak rajtam múlik, h végre eldöntsem, melyiket szeretném. Az a baj, h nagy és duci a pénztárcám, félek, h elfoglalná az egész középső részt, ezért tartom ezt kicsinek. Ejjj, túl problémás lány vagyok. :)

Monic írta...

Stumpi: Itt rendeltem: http://www.ebay.com/itm/Handbag-Purse-Bag-Organizer-In-Bag-Tidy-Stuff-Brown-New-/130501183177?pt=US_CSA_WH_Handbags&hash=item1e627a06c9#ht_2719wt_1185
3.776,- Ft volt az akkori árfolyamon. Érdekes, hogy az eladónál most csak USA szállítás van, amikor én rendeltem, simán küldte Magyarországra is, ingyenesen.
dyna: Ebbe a nagyobb pénztárca nem igazán fér bele (bár ez attól is függ, mit pakolsz még mellé). Lemértem: kb 20 cm x 14 x 6 cm az üres mérete.

dyna írta...

Köszi Monic, kicsit lassan, de csak meglestem a válaszod. :)

dyna írta...

(Most végre lemértem a pénztárcám, asszem a 15*10*4,5 ös brifkó miatt tényleg nagyobbat kell néznem:))