2012. február 14.

Teszt - Saját köröm erősítése zselével

Sok-sok évig volt műkörmöm, nagyon szerettem, mert vékonyak a körmeim, törnek, hajlanak, a körömlakk egy-két napnál tovább nem marad meg rajtuk. Volt zselés körmöm és porcelán is, szebbnél-szebb díszítéssel, aztán a műkörmös barátnőm kiment Angliába és vége szakadt a profi manikűrnek. Hát, nem sokáig bírtam idegekkel! :) A legnagyobb precizitással, előkészítéssel elkészített lakkozást is ledobta a körmöm két nap után. Elkezdtem nézelődni, milyen megoldás jöhet még szóba. (A műkörmöt kizártam, egy kicsit sokallottam az árat, amit 5-6 hetente ki kellett volna adnom az ápolt kézért.) A keresgélés során bukkantam rá a lakkzselére, akkoriban kezdett divatba jönni ez a félig körömlakk-félig zselé technika. Innen már csak egy lépés volt a saját köröm erősítése zselével. További böngészés után osztottam-szoroztam - és bíztam a saját kézügyességemben -, majd nekiálltam beszerezni a szükséges kellékeket.
UV lámpa e-bayről 
Ha jól emlékszem, 4.000,- Ft körül volt szállítással együtt. 
4 x 9 W-os.

Moyra savmentes primer 
Kivonja a zsírt a körömből.
740,- Ft
Bonder
Tapadásközvetítő anyag, kétoldalú ragasztóként működik.
1.850,- Ft
Crystal Nails alapozó zselé
2.997,- Ft
Crystal Nails fedő zselé
2.997,-
Buffer (finom reszelő)
310,- Ft
(Essence) acetonmentes körömlakklemosó
kb. 500,- Ft
+
körömreszelő, vattapamacs, leselejtezett fogkefe, fogpiszkáló
(ezeket külön-külön nem fotóztam le)

Ha összeszámolom, az induló költség 12-13 ezer Ft. Már egy éve használom a termékeket, eddig még nem vettem semmiből újat (kivéve a körömlakklemosó és a körömreszelő, valamint a buffert kellene már lecserélnem, kicsit megkopott). Az alapozó zselé kezd nagyon fogyni, szerintem 2-3 hónapon belül rendelnem kell belőle másikat. Összegezve havonta kb. 1.000,- Ft-ba kerülnek az ápolt és szép körmeim! :) Ez azért egy kicsit olcsóbb, mint műkörmöshöz járni. Szerintem...

És akkor nézzük, hogyan is láss hozzá! 

1.Természetesen lemossuk a legutolsó körömlakkot, rendbe tesszük a körömágybőrt, megfelelő hosszúságúra és formára reszeljük a körmeinket. Gondolom, ez azért megy mindenkinek. :)
Ez a fajta zselé nem alkalmas építésre, vagyis nem tudsz vele körmöt hosszabbítani.
2. A körömreszelő finomabbik felével óvatosan átreszeljük, úgymond felbolyhozzuk a körömfelszínt (annyira, hogy ne maradjon fénylő rész egyik körmön sem, teljesen mattok legyenek), majd a bufferrel is végigmegyünk mindegyik körmön. Javaslom, hogy először csak az egyik kézen dolgozzunk. Én például először megcsinálom a bal kezem hüvelykujját, majd a bal kezem többi négy ujja, utána a jobb kéz következik. Fontos, hogy miután a bufferrel is átreszeljük a körmöket, már ne nyúljunk hozzájuk kézzel, ne zsírozzuk össze.

3. A felesleges port a fogkefével távolítsuk el.
4. Így kell kinéznie a jól előkészített körömnek: matt, portalan.
5. Vékony rétegben felvisszük a primert, s hagyjuk száradni kb. 1 percig. 
6. Újabb nagyon vékony rétegben következik a bonder. Én ezt meg szoktam lámpázni fél percig, így növelhető a zselé tartóssága.

7. Két vékony rétegben viszem fel az alapozó zselét. Ugyanúgy végezzük el ezt a műveletet, mintha körmöt lakkoznák: arra nagyon vigyázzunk, hogy a bőrre lehetőleg ne kenjük ki. Ha véletlen mégis, töröljük le, ill. egy fogpiszkálóval a körömágynál el tudjuk távolítani a felesleget. A zselét próbáljuk egyenletesen eloszlatni, a körömvéget is vonjuk be. Első réteg után megy a lámpába, 2,5-3 perc, a következő vékony réteg után újabb 2,5-3 perc. Miután felkentük a zselét, lehetőleg nem nézegessük sokáig a körmöt, ne billegtessük ide-oda, mert megfolyhat a zselé (nyáron, melegben hígabb is) és nem lesz szép egyenletes.
8. Vékony rétegben jön a fedő zselé, majd 3-4 perc lámpázás.
Itt próbálom prezentálni, hogy a körömvéget is vonjuk be.
9. Végül acetonmentes körömlakklemosóval áttöröljük a kész körmöt, vagyis fixáljuk a zselét. Ne lepődjünk meg, hogy eddig a pontig kissé ragad a zselé, épp ezért próbáljunk meg szöszmentes helyen manikűrözni. :)
Íme a kész mű!


(Az a szösz a középső ujjamon nincs beépítve :) )
Őszintén szólva, nekem csak harmadik nekifutásra sikerült szépen elkészíteni. De gyakorlás teszi a mestert! :D Sajnos nagyon gyorsan nő a körmöm, így én 5-6 hetente manikűrözök. Félidőben, ha szükséges, összereszelem a lenőtt részt. A zselé elvileg acetonnal leoldható, hát ez az, ami nekem nem működött. Maradok a körömreszelőnél, sokkal gyorsabban le tudom ezzel szedni. 
Azért szeretem ezt a fajta zselét, mert nem lesz vastag a köröm - azt hiszem, ez a fotókon is látszik -, hanem természetesnek hat. A körömlakk simán fennmarad egy hétig aktív házimunka mellett is. Bátrabbak építhetnek csillámport, strasszt is a zselébe, két alapozó réteg közé. Időigényes, de közben lehet zenét hallgatni, dumcsizni, akár még fél szemmel filmet is nézni. :)
Ha bármilyen kérdésetek van, nagyon szívesen segítek.
Természetesen más cég is gyárt ilyen zseléket, előkészítő anyagokat, lehet, hogy van jobb is. Nekem ezek beváltak, működnek.

Megpróbáljátok Ti is? Szerintetek megéri a macerát?

(Elnézést kérek a profi műkörmösöktől a szakbarbárságomért. :D )
Monic


12 megjegyzés:

Thündérke írta...

nagyon ügyes vagy:) gondolkozok egy ideje, hogy én is bevásárolok :)

Anett írta...

Tetszik ez a megoldás, a műkörmök nekem nem is tetszenek, viszont nagyon jól jönne az erősítés a körmeimnek :)

pipacs írta...

Erre lakkozol is? Ha igen tartós a lakkozás? :) Köszi!!

pipacs írta...

Ok már látom, másodszorra alaposabban elolvastam! :D

dyna írta...

Óóó, bocis UV lámpa! :) (14 éve vagyok bocimániásként számon tartva:))
Én most a japán manikűrnek hódolok, karácsonyra kaptam a pasitól (persze súgtam neki), azt tesztelgetem. Szimpi technika és nagyon egyszerűek a lépések.
Mellékesen jegyzem meg, kommenteltem még 1-2 régebbi bejegyzéshez is, némi fáziskéséssel :)

Névtelen írta...

Nagyon sokat segített az oldalad, most szeretnék én is egy teljes felszerelést venni saját géllakkozás céljából :) Lenne egy kérdésem. Ugye először a savmentes primer kerül a körömre, majd a bonder. Én néztem webáruházakat ahol a savmentes primerhez az volt fűzve hogy ez kétoldalú ragasztóként is mőködő hatékony tpadásközvetítő. Ebben az esetben is szükséges még a bonder, vagy ez elég lehet a köröm alá? Erről a primerről beszélek: http://www.crystalnails.hu/bolt/mukorom-folyadek/Acid-Free-Primer-savmentes-primer-587

Válaszod előre is köszönöm:)

Monic írta...

Kedves Névtelen! Az én körmeim hajlamosak mindent ledobni magukról, ezért használok savmentes primert, majd bondert is. Amikor még "igazi" műkörmeim voltak, a körmösöm akkor is ugyanígy járt el, ezért maradtam a jól bevált módszernél. Elvileg a primer kivonja a zsírt a körömből, a bonder pedig kétoldalú tapadás elősegítő. Vannak olyan készítmények, amelyek primer és bonder is egyben, az általad belinkelt termék is ilyesmi. Nem tudom, ez hogyan válik be, mert nem próbáltam. Elvileg a Crystal Nails termékei jó minőségűek, nemhiába használok én is CN zselét. (Próbáltam mást is, de nem volt jó.)Szerintem próbáld ki bonder nélkül és ha néhány nap után elválik a zselé a körmödtől, akkor érdemes beruházni bonderre is. Egyébként nagyon sokáig elég, mert csak egy leheletnyi réteg kell belőle. Ha tudok még segíteni valamiben, csak szólj! :)

PAncsi írta...

Nemrég találtam rá a blogodra, gyorsan fel is iratkoztam :-)
Ez a bejegyzés nagyon tetszik,ennek hatására döntöttem úgy, hogy én is kipróbálom, és épp így, átlátszó zselével, hogy tartósabb legyen a körömlakkozás.
Ami nem világos számomra: a zselét minden alkalommal teljesen lereszeled, vagy maradhat egy vékony réteg a körmön "töltés" előtt?

Monic írta...

Szia PAncsi! Köszönöm a feliratkozást, remélem, jól fogod érezni magad nálam! :)

PAncsi írta...

Már alaposan végigolvasgattam a blogod, szóval biztosan!
Viszont lenne egy kérdésem: a zselét a körmön minden alkalommal teljesen lereszeled, vagy hagysz egy vékony réteget a körmödön a "töltés" előtt?

Monic írta...

Nem reszelem le teljesen, csak összereszelem a széleket. Nem tudom, mennyire érthető... Ahol már felválik esetleg a zselé, ill. a körömágy felől szoktam reszelgetni, aztán az egész körmöt egy kicsit átbolyhozom, formázom. Épp úgy, mint a műkörmös, amikor pl. feltölti a körmöt. A lényeg, hogy óvatosan a reszelővel, mert a köröm is sérülhet. :)

PAncsi írta...

Köszi szépen, teljesen érthető!
Én is így gondoltam, csak gondoltam inkább rákérdezek.
Holnap készítem magamnak az elsőt, nagyon izgatott vagyok :-)